Ajkaidon egyre csak halmozódnak a kiszínezett szavak, de hiába; nem fognak beléd táplálni egy szerelmes érzést sem...Térdeimre zuhanok - szeretem hallgatni a lihegést. Ne nézz rám azokkal a szemekkel, mik úgyis mindjárt eltűnnek a semmibe! Foglalkozz velem, csábíts el! Zárd markodba minden hazugságod, hisz úgyis csak annyid maradt. Fújj rám egy leheletnyi bánatot, rám, a testemre, mi olyan száraz, mint a rohadó csontok...Még mindig képtelen vagyok bármit is tenni. Gyújts tüzet a fejemben! Micsoda mérgező gaia...Egyre szebbé és szebbé foglak változtatni. Rejtsd el azt a nyílt sebet, Nézz rám még nedves szemeiddel! ne várj semmiféle kedves hangra! Szívem legmélyén szörnyen értékes annak az időnek hatása, mikor kapcsolatba kerültem veled...Ismételjük meg! Foglalkozz velem, tegyél még többet, ahogy csak akarod! Ölelj át szorosan azokkal a karokkal!
Még akkor is, ha nem szeretlek, akárhányszor karjaim közt tartalak, békét érzek elmémben, s nem akarom, hogy elmenj. Ajkaidon egyre csak halmozódnak a kiszínezett szavak. Térdeimre zuhanok - szeretem hallgatni a lihegést, ami most épp olyan, mint ez. Hagyd, hogy többet halljak a hangból, ami elérte a csúcsot! Egymásba fonódott ujjaink igenis akarják egymást, nem tudnak elválni egymástól! Engedem, hogy testem izzadtan csúszkáljon, s egyre többször fogok rád nézni kedves szemekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése