Ez a hely fehér, szögletes...Milyen vakító! Lehunyom szemem. Miért...? Bemocskoltam magam. Eldobtam a büszkeségem, megfeszültem, hogy halljak valamit ebben a kiszáradt testben. Most csak az eső fog esni - nyugtalankodom. Nem tudom, de azt hiszem, igen; talán...Micsoda földi örömök...Már minden túl késő - átmosták az agyam. Lehunyom szemem, összevonom a szemöldököm. Elindulok utánad, futok, egyre csak rohanok. Miért van ilyen csend? Teljesen el voltam zárva. Téged hívlak - miért vagyunk még mindig szétszakítva? Szakítsd el a láncot, törj ki ebből az egyre csak zsugorodó szobából! El kell szabadulnom! Csalások építették fel minden ösztönöm. Nem adom fel,
majd én megmutatom, egészen addig, míg el nem érem az igazi helyem!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése