Remény

Emlékszem amikor először sírtam, ahogyan megtöröltem a szemeimet, eltemettem belül a fájdalmam. Minden emlékem -a jó és a rossz-, elmúlt. Nem is volt idő rá, hogy észrevegyem. Bámultam a repedéseket a falakon,
mer’ várom, hogy az egésznek vége legyen. Én még mindig összegömbölyödök az ágyon, mer’ eszembe jut újra meg újra. Tudod még, hogy ki vagy? Azt hiszem, próbálom megtalálni…Egy kölcsönzött álom vagy egy szupersztár? Egy csillag szeretnék lenni. Az élet jó hozzád, vagy pedig rossz? Már nem tudom megmondani…Tudod még, hogy mid van? Ébren hazudni, napfényt nézni, a madarak pedig már énekelnek amíg én a gyűrűket számolom a szemeim körül. Folyamatosan nyom a világ, rosszul tudom…Én nem is érzem a fájdalmat és nem is akarom megpróbálni. Keresem a módját, hogy hogyan lehetnék az a személy, akiről álmodtam 16 évesen. Óh, semmi sem elég…Óh, bébi semmi sem elég, ami annak tűnik. Nem…Szóval te, ki magányos vagy, mesélj nekem, mert kíváncsi vagyok, hogyan érzel valójában! Én egy magányos senki vagyok, elmondom a mesét neked, mert én csak próbálom megvalósítani minden álmomat.