Téveszme

I. fejezet

Egy bolond naplója

Az ok, amitől a bánat leple egy pillantás alatt eltűnne, nem egyszerű. Hibát hibára halmozva őrít meg a kísértés, ami bálványként jelenik meg előttem. A kiáltásomat már senki sem hallja. A magány szele fúj át rajtam, mintha ott sem lennék. Egy makacs illúzió ejtett csapdába. Bódító kábulatba menekülve a rideg világ elől, megpillantok egy pislákoló fényt. Egy kis fényt, ami ha közelebb érek hozzá, egyre nagyobb lesz. A remény fénye az. Emlékként őrzöm a gondolatot, mely átvilágítja az elmémet. Baljós árnyak taszítják homályba a létezést. Számtalan esély van a menekülésre, de én egyet se látok. Csöpög az arcomról lefolyó magány megtestesülésének könnye a hideg aszfaltra. Körülöttem nincs senki, egy lélek sem, csak a világ maga. Rá kell jönnöm, hogy ez a valóság, nem egy rémálom, amiből ha akarok, kitörök, és máris a fellegvárak káprázata önt el. Hanem egy számtalan rejtett csapdákkal és megannyi szenvedéstől menekülő, a kínt eltűrni nem akaró embernek nevezett élőlényekkel bíró halmaz, ami csak fájdalmat és gyűlöletet tartalmaz. Mégis meddig kell még elviselni ezt az önmagában is rosszra sarkalló poklot? A fagyott földön nincs semmi, ami élne, mert akik e földet érinteni merik, minden kicsiny jót is kiölnek belőle. A hulló hó színe egyre jobban elhalványul, bekoszolódik, szürke, majd végül feketévé válik a mocsoktól. Nem a portól, amit a szél hordoz magával egy tavaszi reggelen fújó fuvallattal, hanem az érzelmek kietlenségétől, ami már annyira sincs meg, hogy visszavezessük gyökereihez, ahonnan az született. Létrejön egy új világ, a tévedések és ballépések korszaka. Itt nincs se öröm, se boldogság, se szépség, se gyönyör. Csak egy kopár vidék, ahol érzelmeknek nincs helye. Éjszaka helyett nappal van, s nappal helyett éjszaka. Csak az alkony az, ami megmaradt olyannak, amilyen volt: szépnek, és gyönyörűnek. Káprázatos színei szinte lángra lobbanva ragadnak ki a hétköznapok unalmas homályából. Jelent egyáltalán valamit, bármit is, ami most történik? Égető rohamok sorozata határozza meg a tettekre való megoldást, de viszonzásra nem talál. Mi értelme a halál gyötrődéseit élni? A tükörben ugyanaz látszik, ami valójában van, vagy csak egy maszkban állok előtte, ami elfedi az igazi valót? Gondolatok rohamoznak meg, éles sikolyok fájdítják a fejem. Muszáj elfogadni ezt? Tartaléknak lenni nem a legjobb és legkönnyebb módja az életre való felkészülésnek. Feltétlen szeretet nélkül hiába minden. Odaveszik mindaz, ami valaha egykoron volt, s megőriztük az utókornak. Raboskodni a szabad ég alatt a legszebb dolog, ami valaha megtörténhet velem. Egyre hangosabb a zaj a fejemben. Tán tévedek, hogy mindent más szemszögből közelítek meg? Akkor inkább távol maradok, s nem eshet bajom ebben a zord, tövisekkel teli, valótlan döfésekkel korlátozott elmémben.

Te és én

Amikor azt látod, teljesen jól vagyok, az csak egy álarc.
Belül szenvedek, megtörtem, és keresem a választ.
Nem kell aggódnod, jól leszek.
Csak lássam, hogy boldog vagy mellettem.
Többet nem akarom látni, hogy rossz neked.
Csak szeretném, ha tudnád, mit érzek.
Több vagy nekem, mint egy egyszerű "szeretlek".
Te vagy az, aki kitölti az egész belsőmet.
Hosszabb, mint egy szó, egy mondat.
Többet jelent, mint egy gondolat.
Nem csak egy futó érzelem.
Odaadnám érte az életem.
Szemedbe nézek és eltűnik a fájdalmam.
Megszűnik a világ, körülöttem minden lázban van.
Amikor veled vagyok, nem érdekel semmi.
De ha nem vagy velem, nem akarok létezni.
Nélküled minden olyan értelmetlennek tűnik.
Elhalványul minden, de az idő tovább folyik.
Nem akarok abban a világban élni, amiben te nem vagy benne.
Azt az ürességet ami ott van, semmi sem tölti be.
Együtt örökké, téren és időn túl.
Ahol csak mi vagyunk, és a múlt.
Mert nekünk közös az út.
S a szél megint fúj.
Hallom az eső kopogását a folyón.
Érzem a szívem neked szól.
Halkan a neved suttogom az esőben.
Remélem meghallod és futsz hozzám menten.
Remegő kézzel és lábbal egyedül rád várok.
S nem azért, mert fázom, hanem mert hiányzol.
Hálás vagyok, hiszen miattad élek.
Örülök, mert veled szép az élet.
A boldogság, ami most eltölt, örökké bennem él majd.
Nem veszítelek el, még ha minden kötél el is szakad.
Legszebb pont az életemben, amikor találkoztam veled.
Tartson örökké s még tovább is, mert ez szerelem.

[Szexuális szégyen]

Minden szépben van valami mocsok. A szépség hátlapja az egyik ilyen dolog miatt színeződött el. Vakmerőség hajt előre. Egy cigaretta füstjét lélegzed be...basszus. Az elmém egyre jobban kiürül. Az én énem és a tiéd soha nem keveredik. Ennek a vérnek a kapcsolata örökkévaló. A titkos elméd a belsőd torz ingatagságai. Bocsáss meg nekem, mielőtt összetörsz. Milyen hosszú...Megalázásban...Számtalan sebhely született, ami végzetes a számomra. Tiltott gyümölcs...Az a keserű pillanat vegyes érzéseket kelt bennem. A fejem után mentem és hibát követtem el. És az édes érzés miatt dühössé válok. Szorul a hurok. Annyira vágyakozok...Megaláztatásban. A végső művészet a halott arcod. Tehetetlen vagyok. A megaláztatás...A kíntól összeomlok...Nem lehet befejezni elnyomva a vágyat. Kérlek, engedj meg valamit, mielőtt elszakadnál tőlem. És megőrít ez az édes hiba. Mindaddig, amíg...A megaláztatás tart. A végső művészet a halott arcát is kisimítja. Csapdába estem.