Téveszme

IV. fejezet

Egy hely

A szavakat egymás mellé rakosgatva ki lehet szűrni a dolgok értelmét, tudni a jelentésüket, de mondanivalójukat nem biztos, hogy meg lehet találni. Csak fura talányokat kísérelni és feltevésüket megmagyarázni kevés ahhoz, hogy tudni lehessen a valódi rejtelmet, amit magukkal hordoznak. Valaki érti, valaki érzi, valaki tudja, valaki csak sejti, valakit nem érdekel, valakit megőrít, valakit felbosszant, valakit okosabbá tesz, valakinek tapasztalatot mesél el. Ezek a kincsek, amiket kiirtani nem lehet, hiszen az élet e nélkül mit sem érne. Kifejezni érzéseket mondani és mutatni, de megcáfolni nem lehet. Borzadály a késői hajnalon akkor van, ha kiürül az éj. Csillámmentes fagy lesz úrrá élőn s holton egyaránt, míg a Föld véget nem ér. Kulcsszavakat suttog egy hang fülembe, de értelmet nem nyernek összefüggései. Édes illattal áraszt el egy szellő s színt hoz, ha szellemem megnyeri. Egy könnycsepp, egy fájdalom. Tengernyi könnycsepp, tengernyi fájdalom. Mit hoz a holnap, mi vár még, nem tudni előre. A mának élni tudni kell, akkor is, ha el vagy rejtőzve. Törött üvegeket pillantok meg a szikrázó patak mellett, ami úgy csordogál, mintha valami felsőbbrendű erő tisztította volna meg, hisz a gyötrődésektől felszabadulva a vize is tisztább lett. Van valami oka talán, hogy kristályos medre ily módon lett felszabadulva az idő végezete alól? Egyszerűen csak meggyónta bűneit s olyan tetteit, amit megbánt élte során.  Megtért. Hőn ámított vágyai immár teljesültek a számára. Ez az egyetlen szépség ezen a kietlen vidéken, hol az összes virág elhullott már, a fák kiszáradtak, a köd pedig befedte ezt az egész torz küllemet, mit mutatott magából ez a szent hely. Védelem öleli körül a sivár, eldugott helyet, ahol a kicsi patakocska csordogál. Talán ha nem lenne ily rémisztő, már rég eltusolták volna. Gondold át. Megérné?